2. oldal

Amikor hazatért úgy volt, hogy állást kap a Tiszavidéki Villamossági Vállalatnál, amely 1929-ben megkezdte a kécske és vidéke villanyhálózatának és közvilágításának szerelését. Az előzetes megbeszélése bizonyos Patak úrral arról szólt, hogy elnyeri a munkálatok vezetői beosztását.  Azonban nem tudtak megegyezni sem a munkáról, sem a fizetésről, -ezért visszalépett.
Kiss Bálint édesapánk az 1929. év elején hozzálátott az önállósodáshoz. Még az 1925-ös vagyonfelosztásuk szerint, Béni és Imre bátyjától készpénzt kapott, és megvásárolta Újkécskén a Szolnoki út és a Petőfi utca kereszteződésében álló gabonaraktár épületét. Ezt a szolnoki Kereskedelmi Bank árulta 8000 Pengőért.
1929. január 29-én megkapta az Iparigazolványát és megnyitotta „Kiss Bálint Rádió és  Villanyszerelő műhely”-ét. Szeptember 15-én felvette Varga János géplakatos mestert, heti 40 Pengő fizetéssel. Így aztán a villany- és rádiószerelési vállalata bővült a gépjavítással is. Műhelye egyre ismertebb lett  Ókécskén és Újkécskén, meg a környékén.
Alig kezdte meg önállóságát, a németországi ismerősei levélben érdeklődtek felőle, Boldog Újévet és jó egészséget kívántak neki! Viszonozta is ezeket a jókívánságokat, hiszen jól írt, olvasott és beszélt németül.
Amikor a vállalkozásához fogott, 15 000 Pengő bankkölcsönt vett fel az  épületre és a műhelyek felszerelésére. Az 1930-ban kicsúcsosodó világgazdasági válság miatt a gépjavítás egyre kevesebbet jövedelmezett, mert a gazdák, a cséplőgépesek, sőt még az autósok is fizetésképtelenné váltak. A nyagi baját az is fokozta, hogy más vállalkozók 18 havi részlettel dolgoztak,- és ő ezt nem tudta megtenni.
Azért, hogy bevételhez jusson, bevezette a kerékpárok, varrógépek, mezőgazdasági kis- és nagygépek bizományi árusítását. Lerakata volt itt a pécsi Sopiana Gépgyárnak, a csepeli Weiss Manfrédnek, a Philips, a Telefunken, és a Standard rádióműsorvevő készülékeinek.
Kétségtelen, hogy a 15 000 Pengő bankkölcsönt okosan használta fel. Szaporodott a gépállománya, szerszámállománya és sokoldalú lett a műszaki vállalkozása. Az üzeme szépen  volt berendezve, műhelyei jól megvilágítottak, tiszták és áttekinthetőek voltak.  Később már munkásöltözőt, melegvizes mosdót és zuhanyozót is építtetett.
Az 1931-1932-es év még mindig a gazdasági világválság hatása alatt állt. Édesapánk üzleti helyzetét fojtogatta a hitelkamat és a hiteltőke, meg a csökkenő bevétele. Újabb 2500 Pengőt vett fel Imre bátyja kígyósi szőlőjére terhelve; így tudta elodázni a fenyegető csődöt.
1933-ra üzleti helyzete javult az előző évekhez képest. Műhelyében mindenféle munkát elvállalt,- legyen az javítás, alakítás, karbantartás. Lehetett ez lakatos, gépszerelő, mezőgazdasági, kovács, villanyszerelő vagy rádiószerelő munka. Mindent elvégeztek adott időre pontosan, tisztán és szép kivitelben. Üzleti versenytársai nem tudtak ilyen olcsón és sokoldalúan dolgozni,- ezért mindig volt munkájuk.

Az üzem bejárata fölött tábla hirdette:  KISS BÁLINT MŰSZAKI VÁLLALKOZÓ
                                                                              Újkécske, telefon: 46

Állandó jövés-menés volt a műhelyekben. Édesapánk  sok gazdálkodóval váltott   ott szót, cserélt eszmét. Mindennapi gondjaikat meghallgatta, ő  maga is szívesen adott bárkinek tanácsot és ez az eszmecsere őrá is termékenyen hatott.
Két segédet vett maga mellé és elkészítették első újdonságát, a kétkosaras szőlősutút. Ennél az egyik kosárban  folyt a szőlő préselése, miközben a párjából ürítették a törkölyt és újra töltötték szőlővel. Ezután a présfejet a másik oldalra fordították,-és így ment a munka váltakozva: folyt a must állandóan, hol az egyik, hol a másik oldalról. Ebből a kettős présből sokat eladtak.

A gazdák tapasztalatai a legrosszabbak voltak az akkori szőlőpermetezéssel kapcsolatban. A növénybetegségek ellen a francia eredetű „bordói levet” használták, amely oldott rézgálicból és oltott mészből állt. A porozást mészpor és rézgálic keverékével végezték,-harmatos reggeleken vagy eső után. Ezek voltak a peronoszpóra nevű gombabetegség egyedüli ellenszerei. A 20. századforduló előtt a szőlővédelem úgy történt, hogy dohálylevelekből nikotint főztek, vízzel hígították és vödörből vagy fadézsából egy vesszősöprűvel a szőlőtőkére csapkodták.
Később, az 1910-es években megjelentek nálunk is a francia eredetű Vermorel permetező gépek. Volt már magyar gép is, például a Kann és Heller budapesti cég 1914-es árukatalógusa szerint egy félig magyar gép 35 alkatrészből állt. Fedélnyílásán beöntötték a permetlevet, azután a hátukra vették, egyik kezükkel a membránszivattyúját működtették, másikkal a permetet szórták.
Édesapánk tudta a kécskei gazdák gyakorlatából, hogy a gyümölcsfákkal teleültetett alföldi szőlőkben, melyek keskeny sortávolságúak és bakhátasok is voltak, csak a háti gépek a megfelelőek. Volt azonban egy közös hibájuk: a kiszórt permet durvaszemcsés volt és lepergett a viaszos szőlőszemekről, a leveleken pedig megfolyt, mielőtt megszáradtak volna.
Különösen kitűnt a hátrányuk, amikor gyümölcsfákra, alma, körte, szilva védelmére használták.
Ifjúkori jóbarátja, Szijj Jenő ókécskei gazda is beszélt neki gyakran a szőlő betegségeiről és a védelmük tökéletlenségéről. Ezek hatására, -meg a várható üzleti siker reményében-, kialakult Édesapánkban az Európában addig sehol sem létező battériás hátipermetezőgép eszméje és szerkezeti megoldása.
Kiss Bálint feltalálta az elődeinél tökéletesebb permetezőgépet.
Találmánya szerint a permetezőgép ketté vált. Egyik része a folyadékot és a levegőt szállító hidraulikus membránszivattyú, amit a permetező kád vagy cementhordó szélére kell felerősíteni, amiben a permetlevet előre el lehet készíteni. Másik része a háti tartály, amibe a permetlevet és a kiszórást végző levegőt kell beszivattyúzni.
A háti tartályt pillanatzárral lehet a szivattyúra felerősíteni, azután a kézihajtású szivattyúval feltölteni. Amikor benne van 15-20 liter lé és a megfelelő nyomású levegő (ezt műszer mutatja) akkor hevederekkel vállra kell venni a tartályt és lehet vele dolgozni.
A sűrített levegő és a találmánya szerinti szórófej, minden addigi gépnél tökéletesebben porlaszt. Mire a permetlé kifogy, a belső légnyomás 10 atmoszféráról (ma: 10 bar) leesik 4-5 atm-ra, de bent marad a háti tartályban! Ezután mindig csak a kiszórandó permetlevet kell beszivattyúzni, mire a tartály tele lesz, folytatható a munka. A jól kezelt permetezőgépben tavasztól őszig bent marad a sűrített levegő. Ezáltal rengeteg fáradtságot lehet megtakarítani.
Az 5-10 atm. nyomású levegő ködszerűen porlasztja ki a permetlevet, ami belebeg a növény lombsátrába, páraszerűen megtapad mindenütt, a viaszos vagy szöszmötös gyümölcsökön is.

Még ebben az 1933-as évben megvették az első 25 garnitura Kiss Bálint-féle permetezőgépet. A gyakorlatban az is kiderült, hogy egyetlen töltőkészülék elláthat 3-4 darab háti  permetezőgépet, ezért a nagyobb gazdaságokban így kezdték használni, kiváló eredménnyel.
Ez az új műszaki gondolat és maga a szerkezet védelmet kívánt, a jogtalan használókkal és az ipari tolvajokkal szemben. Édesapánk  bejelentett találmányát a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnál 1934. augusztus 31-én, a 111.009 számon 20 évre szabadalmi oltalom alá vették.

(A többi oldal a találmányok lapon látható)

1934-ben már 50 darab Kiss Bálint-féle permetezőgépet gyártottak a kis üzemben és ezeket az utolsó darabig előre eladták. Ahogyan fejlődött a permetezőgép forgalmazása, úgy nőtt vele együtt a pótalkatrész gyártása is.

(A többi oldal a képek lapon látható)

Kialakult a a permetezőgépek javítása és biztonsági felülvizsgálata: ez növelte a forgalmat, a munkás létszámot és természetesen a bevételt is.
Egyúttal visszafejlesztette a bizományosi tevékenységet és a széleskörű gépjavítást.
1935. nyarán megjelentek a Kiss Bálint-féle Egyetemes Gyorspermetező gépek a nagykőrösi Arany János napok kiállításán, innen küldték Édesapánknak a következő levelet:

„Szívesen értesítjük, hogy az Arany Napok keretében rendezett bemutató alkalmával a
                                                             Bíráló Bizottság
augusztus hó 15-én hozott határozata alapján, értékes kiállítási anyagát az alábbi elbírálásban
                                                                 részesítette:
                                         NAGYKŐRÖS ELISMERŐ OKLEVELE
Amidőn ezen kitüntetésért Egyesületünk részéről is melegen gratulálunk, kérjük, hogy a jövőben is, ismételt részvételéről biztosítani szíveskedjék.
Nagykőrösi Kertészeti Egyesület nevében                           Hazafias tisztelettel:

                                   Havasi Mihály sk.                              Dr. Kökény Dezső sk.”

1935-ben tovább folyt a fejlesztő gondolkodás, az üzem napi élete mellett, Édesapánk pótszabadalmat nyújtott be a korábbiak kiegészítésére, mert a vörösréz lemezből készült és szegecselt tartályok nem tűrték a tavaszi permetezéshez használt mészkénlét.
Az újabb tartályok sárgaréz lemezből készültek és nem is szegecseléssel, hanem ezüst tartalmú keményforrasztással. Ennek műszaki haszna lett a tartályok engedélyezett nagyobb légnyomása, és ezzel a tökéletesebb porlasztása. Az összeforrasztott tartályt ólomfürdőbe mártották és ezzel a bevonattal kívül-belül védetté tették az újabb és agresszívebb növényvédő szerekkel szemben is.

Édesapánk László Aladár budapesti szabadalmi ügyvivővel figyeltette az újabb szabadalmi bejelentéseket, ezzel biztosítva magát az ellen, hogy olyasmivel foglalkozzon, amit mások már kitaláltak.
1935. novemberében felkavarta Ókécske nyugalmát az akkor divatos Móricz Zsigmond látogatása és az, hogy a faluról újságcikket kívánt írni. Móricz a gazdag Szendrei-családnál szállt meg 5 napra, és a tiszteletére 100-személyes vacsorát rendezett az Elöljáróság. Móriczot elvitték magánházakba és gazdaságokba,- szemlélődni.
Tapasztalatait a Pesti Naplóban „Boldog falu” címmel 1935. november 17-én, Vasárnap jelentette meg. Móricz írói állapotához képest a cikk csapnivaló, nem magyaros, nem szabatos  és nincsen jó stílusa sem. Több helyen sértő, például itt: „Ezek évtizedek óta minden gazdasági kongresszuson és kiállításon részt vesznek” vagy „A  főútvonalakon aszfalt. (Így híjják a téglából kirakott járdákat.)”
Édesapánkat érdekesen érintette Móricz író úr látogatása, mert amikor híre jött érkezésének, a kíséretéhez tartozó államtitkár a Községházából telefonáltatott, hogy álljanak le a napi munkával, öltöztesse át a munkásait és így várják az írót (majd csak megérkezik!).
Ő az utasítást elhárította, mert az elmaradó órabér minden munkását rosszul érintené. Emiatt a községi elöljárók úgy megharagudtak, hogy írójukkal együtt elkerülték azt az üzemet, amely akkor már jó hírű volt, minden szőlő-és gyümölcstermesztő vidéken!
Móricz úr így lett szegényebb egy élő kisüzem látásának élményével. Édesapánk meg szabadalmazott permetezőgépeivel együtt kimaradt az akkori sajtótörténetből. Nem veszítettek: Móricz író úr semmit sem értett volna az ipari munkából, Kiss Bálint műszaki vállalkozó pedig semmit se tanult volna az újságcikkből.
Kiss Bálint édesapánk 1936. január 19-én megházasodott, feleségül vette Fejszés Etelka leányt Kispáhiról, azután elhelyezkedtek Ókécskén a szülei házában.

Az iskolázott Etelka hamar bekapcsolódott az irodai munkába, sőt az üzemvezetésbe is. Édesapánknak volt már kire hagynia az üzemét és embereit, ha el kellett utaznia hivatalos ügyekben.

1936. február 27-én újabb találmányi bejelentést tett, „ Keverőszerkezet önműködő, nagy nyomású növényvédő permetezőgépekhez” címmel, melyre a 4157. iktatószámot kapta meg a Szabadalmi Bíróságtól.
1936. november 24-én megszületett első gyermekük, ifjú Kiss Bálint (e sorok írója).
Amikor Bálint és Etelka beköltözött a szülői házba, hamar kiderült, hogy szűkösen laknak. Úgy hozta a véletlen, hogy eladó lett az üzemmel szemközti lakóház (Petőfi utca 1. szám), 665 négyzetméteres udvarral 3000 Pengőért. December 15-én 4000 Pengő hitelt vettek fel a ház vásárlásához és felújításához. Rossz állapotban volt ez a ház: fazsindelyes teteje beázott, vályog falait kikezdte az idő, az udvart fel kellett tölteni földdel, az ásott kutat betömni, a vezetékes vizet behozni és a teljes villanyszerelést elvégeztetni. A tető ácsolatát is meg kellett erősíteni, 4800 tetőcserépnek lécezni, festeni, mázolni, padlózni, ajtót- ablakot cserélni.
A megszépült ház 8650 Pengőbe került és az Édesanyám nevére került.
Édesapánk ekkorra már hírnevet szerzett. Erről tanúskodik az akkori Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara 1937.márc. 15-én kiadott Évkönyve, amely így írt a permetezésről: „ Mintagyümölcsösünk első permetezőgépeit Veréb István debreceni gyárostól hozatta a Kamara, ezek az úgynevezett Sugár permetezőgépek voltak, akkor a legismertebbek és a legjobbak.
Három évvel ezután Kiss Bálint újkécskei műszaki vállalkozó bemutatta legújabb rendszerű magasnyomású , un. battériás permetezőgépeit.
Annyira tökéletesnek találtuk, hogy ma már 36 darab ilyen permetezőgéppel rendelkezünk, melyekkel a legjobb és leggyorsabb munkát lehet végezni. A gépek működésének lényege, hogy egy évben egyszer kell csak 3-4 atmoszféra levegővel megtölteni, s ugyanazzal a szivattyúval már csak a permetlevet kell bepréselni, ami pár perc (?) alatt megtörténik és a gép 10 légköri nyomással dolgozik.
Ha az anyag (permetlé) kifogy a gépből, egy önműködő szelep a levegő kiáramlását lezárja, és így ismét csak a permetlé folyadékot kell a gépekbe beszivattyúzni.”

1938-ban Édesapánk újabb szabadalmi bejelentést tett, „Egyes, kettős vagy többszörös egyetemes szórófej, permetező készülékekhez és eljárás a szórófejek tisztítására „ címmel.
1938-ban már jól ment az üzem, mert egy év alatt 1000 darab permetezőgépet gyártottak és értékesítettek. Ebben benne volt a készítő munkások szíve, esze, kézügyessége és a felhasználók iránt érzett felelőssége is.  A gyártás, próbanyomás, anyaghibák és az elöregedés hibái miatt, ennyi gépet a képzetlen mezőgazdasági munkások kezébe adni nem olyan volt, mint például ugyanennyi kukoricadarálót forgalmazni.
1939. március 4-én megszületett Sárika kishúgom, most már négyen voltunk a családban, szüleink örömei, de gondjai is sokasodtak.
1939. szeptember elsején kirobbant a II. Világháború azzal, hogy a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot.
Alig 20 éve fejeződött be az I. Világháború, és a Trianonnal megoldatlan nemzetközi feszültségek mindig is magukkal hordozták ezt az egész világra leselkedő veszélyt. Mert a Német Birodalom úgy határozott, hogy rettenetes hadigépezetével, túlfejlesztett ipari hátterével és fasiszta ideológiájával Európa ura és parancsolója kíván lenni.
Magyarországot is magával rántotta a mélybe,-mert nekünk 1100 éve mindenütt ott kellett lennünk, ahol csatákat lehetett veszteni!
Szüleink alkotó élete és családunk nyugalma is megbomlott az elkövetkező esztendőkben éppen úgy, mint mindenkié szerte a hazában. Abbamaradt az üzem fejlesztése, mert Édesapánkat újra meg újra behívták katonának. Először 1940. február elején, majd április 25-én leszerelték. Csak egy hétig volt itthon, mert április 30-án újra behívták és szeptember 30-án leszerelték tizedesi rendfokozattal.
A „Műszaki Vállalkozó” üzeme és családunk helyzete is megrendült. Csökkent a megrendelés, az emberek tartalékoltak tűzrevalóra, élelmiszerre, ruházatra.
1940. április 6-án bevezették az élelmiszer jegyeket: cukorhoz, zsírhoz és húsáruhoz csak a hatósági jegyekkel lehetett hozzájutni.
Ezen a nyáron kétszer is „bevonultatták” az 500 kg teherbírású üzemi kisteherautónkat.
A katonák nyílt leveleit már cenzurázták. Édesapánkat 1941. április 6-án harmadszorra is bevonultatták, de május 8-án Újvidéken leszerelték és hazabocsátották.
Édesapánk ekkor újabb találmányi bejelentést tett, „Töltő és kiürítő szelepszerkezet, visszamaradó légnyomással működő növénypermetező gépekhez” címmel.
1942. március 5-én megszületett Endre kistestvérünk.
Most már öten voltunk  szüleinkkel együtt ebben a háborús időben. Igaz talán,hogy „háborúban hallgatnak a múzsák”, de a házastársi szeretet és a gyermekvállalás nem vált más családoknál sem a háború rabszolgájává.

Ugrás a lap tetejére